Hát... igen, 1000 év múlva, de itt az új fejezet. :)
Nagyon sajnálom, hogy ilyen sokat várakoztatlak
néha Titeket (ha egyáltalán olvasná valaki)...
Nem is szaporítanám tovább a szót. Jó olvasást! .xx
- Minden tegnap kezdődött, a vásárban... - kezdtem bele, miközben az ágyamon ültünk.
Mindent elmeséltem neki. Bree elkerekedett szemekkel bámult rám, és egyre jobban mosolygott. Pecekig hallgattunk és egymás szemébe néztünk.
- Hű - bökte ki végül. - Nem tudok mit mondani... Harry. Harry Styles. Ez... őrület! - mondta, miközben fülig ért a szája. - Ez nekem túl sok - nevette el magát.
- Még én sem tudom kezelni a helyzetet... - tűnődtem. - Hogy létezik ilyen? Mármint, miért pont én? - tűnődtem az ablakon kibámulva.
Válasz helyett Bree egy hirtelen mozdulattal átölelt, amitől eleinte nem kaptam levegőt, majd nevetve hátradőltünk az ágyon...
***
Két hét telt el így. Harryvel minden nap telefonon (is) beszéltem. Mivel még mindig áll(t) a büntetés, a házat nem hagyhattam el. Bree szinte nálunk lakott, többször is itt aludt.
Egyik délelőtt, amikor filmmaratont tartottunk, csöngettek. Az ajtót Bree nyitotta ki, és szemben találta magát Harryvel. Így történt, hogy végül megismerték egymást. Bree az elején kicsit feszült volt - mégiscsak, Harry nem egy átlagos srác... -, de később feloldott.
Harry néha átjött, persze délelőtt, amikor anyáék dolgoztak. Apropó, a szüleim bíztak annyira bennem, hogy tudták, egyrészt nem fogom elhagyni a házat - így a kulcsomat otthon hagyták -, másrészt nem maradok egyedül, Bree - és Harry is, aki persze bujkált anyáék elől - szerves részévé vált mindennapjaimnak. Jeremyvel egyszer beszéltem skype-on, sajnos mostanában nem tud Londonba utazni, de még idén mindenképp találkozni fogunk... Szóval, jól eltelt ez a két hét.
Harryt közben alaposabban megismerhettük Breevel, és kellemesen csalódtunk benne. Az, hogy sztár, semmit sem számított, amikor hármasban nevettünk mindenfélén...
Néha felébredtem éjszaka, ilyenkor mindig eszembe jutott Harry álma, amit említett, de azóta sem mondott el. Ilyenkor sokat gondolkodtam azon, hogy miként függök össze én egy álommal... az Ő álmával...
Harryt közben alaposabban megismerhettük Breevel, és kellemesen csalódtunk benne. Az, hogy sztár, semmit sem számított, amikor hármasban nevettünk mindenfélén...
Néha felébredtem éjszaka, ilyenkor mindig eszembe jutott Harry álma, amit említett, de azóta sem mondott el. Ilyenkor sokat gondolkodtam azon, hogy miként függök össze én egy álommal... az Ő álmával...
***
Hétfő délután arra ébredtem, hogy mindent nagy hótakaró borít. Boldogan vettem fel az egyik kedvenc téli pulcsimat. Mától fel van oldva a szobafogságom. Mosolyogva mentem le a konyhába, ahol anya épp reggelit készített. (Ezen a héten a szüleim szabadságon vannak.) Apa a reggeli újságot olvasta egy kávé mellett, az asztalnál.
- Hogyhogy ilyen korán felébredtél? - kérdezte anya, amikor a konyhába léptem.
- Nem tudom. Csak nem tudtam tovább aludni - vontam meg a vállam, majd segítettem az asztalra vinni az ételt.
Egész délelőtt segítettem anyának sütit sütni, mivel most nagyon belelkesedett, hogy tél van és a hó i megmarad. Épp az egyik forró csokis muffint próbáltam elcsenni a sütőből kivett finomságok közül, amikor megcsörrent a telefonom. Ügyetlenül előhalásztam a zsebemből, majd felvettem.
- Szia - hallottam Harry derűs hangját.
- Szia - mosolyodtam el.
- Arra gondoltam, hogy te meg Bree eljöhetnétek a ma esti koncertünkre. A srácokkal már alig bírok, mindenképp meg szeretnének titeket ismerni - mondta.
Én persze azonnal beleegyeztem, majd megbeszéltünk néhány részletet, például, hogy mikor jön értünk.
- Bree volt az? - érdeklődött anya, miközben egy liszteszsák kinyitásával bajlódott.
- Nem - vontam meg a vállam. - Csak egy... barátom - mosolyodtam el. Miért akarom ennyire titkolni Harryt? Mi van velem?
Anya ekkor végre kinyitotta a zsák száját, mire fehér lisztfelhő terítette be a légteret. Nevetésbe törtünk ki, majd egymás hajára mutogattunk, mivel tele lett fehér porral mindkettőnké. Ekkor lépett be apa.
- Mi történt itt? - nézett körbe. - Szóval, amikor a nők "felrobbantják" a konyhát, azt szó szerint is értik? - röhögte el magát, majd beljebb lépett.
- Nem, csak makacskodott a lisztes zsák - törölgette fel anya a pultról a fehér port. - Ismerem a barátodat? - tért vissza rám.
- Milyen barátját? - kerekedett el apa szeme.
- Hé! - néztem anyára. - Nincs semmilyen barátom - nyugtattam meg apát. - Csak az egyik haverom elhívott egy koncertre. Ma este lesz. 11-ig tart. Bree is jönne. Elmehetek? - néztem rájuk bociszemekkel. Igen, nem számít, hogy lassan nagykorú leszek, a szüleim még mindig ugyanúgy féltenek mindentől, mint évekkel ezelőtt. Persze nem viszik túlzásba azért, csak nehéz nekik még, hogy már nem vagyok az a "pici lányuk" aki voltam...
- Ööö... - nézett anya apára.
- Bree is megy? - kérdezte apa.
- Hát, ha én igen, akkor ő is - bólintottam.
- És nincs piálás, randalírozás, semmi törvénysértőt nem fogtok művelni... - sorolta apa. - És milyen fajta koncert?
- Nem, dehogy is - ráztam meg a fejemet. - Pop. One Direction koncert - vigyorogtam.
- Nem erre akartál mindig is elmenni? - nézett rám anya.
- De. És most itt is van a lehetőség.
- És mégis, ki az a srác, aki elhívott titeket? - faggatott tovább apa.
- Mondtam már, hogy csak egy barátunk. Semmi komolyabb.
- Hát, nem bánom. Menjetek - adta meg magát.
Felhívtam Bree-t, ő is nagyon örült, hogy a többieket is megismerhetjük. Megbeszéltük, hogy átjön előtte hozzánk.
Délután 3-ig gyorsan eltelt az idő, ugyanis ekkor érkezett meg Bree. Amint ajtót nyitottam, mosolyogva öleltük meg egymást, majd felmentünk a szobámba. Gondterhelten néztem a ruháimra, ugyanis nem tudtam, mit vegyek fel. Szerencsémre Bree végül megtalálta a megfelelő darabokat.
Nyolckor végül kiléptünk a kapun. Harry ott állt a kocsijának lazán nekidőlve, zsebre tett kézzel. Amikor meglátott minket, mosolyogva ellökte magát az autótól, majd kinyitotta előttünk az ajtót, hogy beülhessünk.
A koncert egy stadionban volt. A rajongók mindenhonnan özönlöttek a stadion felé. Egész úton vidáman beszélgettünk, majd leparkolt egy zárt - azt hiszem VIP - helyen. Egy folyosón keresztül bekerültünk az épületbe. Mint később kiderült, a backstageben voltunk. Egy csomó ember rohangált minden felé. Harry rám másolygott, majd bevezetett minket egy ajtón. A bejárat túloldalán szinte szállodához illő luxus fogadott minket. Minden bizonnyal itt szoktak várakozni a sztárok, mielőtt fellépnek.
- Hé, itt van Hazza! - lépett ki egy fal mögül Zayn. Amint meglátott minket, széles vigyor terült el az arcán. Bézs színű nadrág volt rajta, az ingje kigomboltan lógott felsőtestén, előfedve mellkasát. Bree-vel akaratlanul is elvörösödtünk. - Ó, sziasztok! - kacsintott ránk.
Ekkor jöttek elő a többiek, majd mögöttük Lou, a stylistjuk. Mindegyikük mosolyogva köszönt nekünk.
Lou odajött és mindkettőnket megölelt.
- Szóval, velük töltötted mostanában a szabadidődet? - nézett mosolyogva Harryre. - Gyertek vssza! - utasította a fiúkat, akik időközben ki akartak szökni az ajtón.
- Majdnem megvolt, majdnem! - röhögött Louis.
Miközben Lou a fiúknak segített felvenni a fellépőruhájukat, mi körbenéztünk. A szoba egyik részén egy fal volt beépítve. Itt öltözködtek. Az egész padlót puha szőnyeg borította, valamint volt még két kanapé és egy tévé is... Fellépés előtt még válthattunk velük néhány szót, majd elfoglaltuk a helyünket az első sorokban. Hát, sosem gondoltam volna, hogy egyszer itt találom magam. Minden olyan gyorsan történik körülöttem... talán túl gyorsan...
A koncert fergeteges volt. A fiúk sokat poénkodtak a számok között. Az utolsó dal után kicsit csapzottan, fáradtan, ám jókedvűen hagyták el a színpadot. Harry szemeivel keresett, majd amikor kiszúrt a sok rohangáló stábszemély között, mosolyogva hozzám lépett.
- Milyen volt? - kérdezte, miközben visszafelé igyekeztünk a VIP szobába.
- Nagyon jók voltatok - mosolyodtam el, majd beléptünk.
Bree és Louis épp valamin nevettek. Bree a hasát fogva dőlt le az egyik fotelbe, mivel már állni sem bírt a röhögéstől. Szóval, Louis megtette a hatását... Ezen mosolyognom kellett. Így vágódtam le a barátnőm mellé. Megvártuk, míg a fiúk átöltöznek stb., majd kisebb csordaként vonultunk át ki a stadionból (persze, szigorúan rejtett részen). Beültünk egy kisebb buszba (amihez saját sofőr is járt), majd elindultunk.
- Öhm, nézzetek hátra! - húzta el a száját két perccel később Zayn, mindannyian kinéztünk a hátsó ablakon. A látvány mindenkit ledöbbentett. Az utca végén (nem vicc) rengeteg kocsi fordult be, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy minket kövessenek. Hogy ezt honnan vettük? Nem volt nehéz abból következtetni, hogy több tucat lány skandálta sikítozva, hogy "One Direction".
- Ajjaj - nézett egy pillanatra hátra a sofőr, majd a visszapillantó tükörben tekintetét kapkodta a tanácstalan fiúk között. - Megoldható. Csak ahhoz valahol ki kellene raknom titeket. El tudom a rajongókat terelni - mondta. - Még nincsenek olyan vészesen közel... csak az a gond, hogy hová vigyelek titeket. Az idő szorít. Gondolkozzatok!
Gyorsan végiggondoltam a lehetőségeket. És ekkor ugrott be valami. Szorosan lehunytam a szememet, sóhajtottam egyet és előrehajoltam, hogy beszélhessek a sofőrrel, majd bediktáltam a címünket.
- Az közel van, jó lesz - bólintott, majd bekanyarodott a következő utcába.
Bree elkerekedett szemekkel nézett rám.
- Biztos vagy benne? - suttogta. - És a szüleid?
- Megoldjuk - mosolyodtam el. - Valahogy...
- Hogyhogy ilyen korán felébredtél? - kérdezte anya, amikor a konyhába léptem.
- Nem tudom. Csak nem tudtam tovább aludni - vontam meg a vállam, majd segítettem az asztalra vinni az ételt.
Egész délelőtt segítettem anyának sütit sütni, mivel most nagyon belelkesedett, hogy tél van és a hó i megmarad. Épp az egyik forró csokis muffint próbáltam elcsenni a sütőből kivett finomságok közül, amikor megcsörrent a telefonom. Ügyetlenül előhalásztam a zsebemből, majd felvettem.
- Szia - hallottam Harry derűs hangját.
- Szia - mosolyodtam el.
- Arra gondoltam, hogy te meg Bree eljöhetnétek a ma esti koncertünkre. A srácokkal már alig bírok, mindenképp meg szeretnének titeket ismerni - mondta.
Én persze azonnal beleegyeztem, majd megbeszéltünk néhány részletet, például, hogy mikor jön értünk.
- Bree volt az? - érdeklődött anya, miközben egy liszteszsák kinyitásával bajlódott.
- Nem - vontam meg a vállam. - Csak egy... barátom - mosolyodtam el. Miért akarom ennyire titkolni Harryt? Mi van velem?
Anya ekkor végre kinyitotta a zsák száját, mire fehér lisztfelhő terítette be a légteret. Nevetésbe törtünk ki, majd egymás hajára mutogattunk, mivel tele lett fehér porral mindkettőnké. Ekkor lépett be apa.
- Mi történt itt? - nézett körbe. - Szóval, amikor a nők "felrobbantják" a konyhát, azt szó szerint is értik? - röhögte el magát, majd beljebb lépett.
- Nem, csak makacskodott a lisztes zsák - törölgette fel anya a pultról a fehér port. - Ismerem a barátodat? - tért vissza rám.
- Milyen barátját? - kerekedett el apa szeme.
- Hé! - néztem anyára. - Nincs semmilyen barátom - nyugtattam meg apát. - Csak az egyik haverom elhívott egy koncertre. Ma este lesz. 11-ig tart. Bree is jönne. Elmehetek? - néztem rájuk bociszemekkel. Igen, nem számít, hogy lassan nagykorú leszek, a szüleim még mindig ugyanúgy féltenek mindentől, mint évekkel ezelőtt. Persze nem viszik túlzásba azért, csak nehéz nekik még, hogy már nem vagyok az a "pici lányuk" aki voltam...
- Ööö... - nézett anya apára.
- Bree is megy? - kérdezte apa.
- Hát, ha én igen, akkor ő is - bólintottam.
- És nincs piálás, randalírozás, semmi törvénysértőt nem fogtok művelni... - sorolta apa. - És milyen fajta koncert?
- Nem, dehogy is - ráztam meg a fejemet. - Pop. One Direction koncert - vigyorogtam.
- Nem erre akartál mindig is elmenni? - nézett rám anya.
- De. És most itt is van a lehetőség.
- És mégis, ki az a srác, aki elhívott titeket? - faggatott tovább apa.
- Mondtam már, hogy csak egy barátunk. Semmi komolyabb.
- Hát, nem bánom. Menjetek - adta meg magát.
Felhívtam Bree-t, ő is nagyon örült, hogy a többieket is megismerhetjük. Megbeszéltük, hogy átjön előtte hozzánk.
Délután 3-ig gyorsan eltelt az idő, ugyanis ekkor érkezett meg Bree. Amint ajtót nyitottam, mosolyogva öleltük meg egymást, majd felmentünk a szobámba. Gondterhelten néztem a ruháimra, ugyanis nem tudtam, mit vegyek fel. Szerencsémre Bree végül megtalálta a megfelelő darabokat.
Nyolckor végül kiléptünk a kapun. Harry ott állt a kocsijának lazán nekidőlve, zsebre tett kézzel. Amikor meglátott minket, mosolyogva ellökte magát az autótól, majd kinyitotta előttünk az ajtót, hogy beülhessünk.
Ekkor jöttek elő a többiek, majd mögöttük Lou, a stylistjuk. Mindegyikük mosolyogva köszönt nekünk.
Lou odajött és mindkettőnket megölelt.
- Szóval, velük töltötted mostanában a szabadidődet? - nézett mosolyogva Harryre. - Gyertek vssza! - utasította a fiúkat, akik időközben ki akartak szökni az ajtón.
- Majdnem megvolt, majdnem! - röhögött Louis.
Miközben Lou a fiúknak segített felvenni a fellépőruhájukat, mi körbenéztünk. A szoba egyik részén egy fal volt beépítve. Itt öltözködtek. Az egész padlót puha szőnyeg borította, valamint volt még két kanapé és egy tévé is... Fellépés előtt még válthattunk velük néhány szót, majd elfoglaltuk a helyünket az első sorokban. Hát, sosem gondoltam volna, hogy egyszer itt találom magam. Minden olyan gyorsan történik körülöttem... talán túl gyorsan...
A koncert fergeteges volt. A fiúk sokat poénkodtak a számok között. Az utolsó dal után kicsit csapzottan, fáradtan, ám jókedvűen hagyták el a színpadot. Harry szemeivel keresett, majd amikor kiszúrt a sok rohangáló stábszemély között, mosolyogva hozzám lépett.
- Milyen volt? - kérdezte, miközben visszafelé igyekeztünk a VIP szobába.
- Nagyon jók voltatok - mosolyodtam el, majd beléptünk.
Bree és Louis épp valamin nevettek. Bree a hasát fogva dőlt le az egyik fotelbe, mivel már állni sem bírt a röhögéstől. Szóval, Louis megtette a hatását... Ezen mosolyognom kellett. Így vágódtam le a barátnőm mellé. Megvártuk, míg a fiúk átöltöznek stb., majd kisebb csordaként vonultunk át ki a stadionból (persze, szigorúan rejtett részen). Beültünk egy kisebb buszba (amihez saját sofőr is járt), majd elindultunk.
- Öhm, nézzetek hátra! - húzta el a száját két perccel később Zayn, mindannyian kinéztünk a hátsó ablakon. A látvány mindenkit ledöbbentett. Az utca végén (nem vicc) rengeteg kocsi fordult be, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy minket kövessenek. Hogy ezt honnan vettük? Nem volt nehéz abból következtetni, hogy több tucat lány skandálta sikítozva, hogy "One Direction".
- Ajjaj - nézett egy pillanatra hátra a sofőr, majd a visszapillantó tükörben tekintetét kapkodta a tanácstalan fiúk között. - Megoldható. Csak ahhoz valahol ki kellene raknom titeket. El tudom a rajongókat terelni - mondta. - Még nincsenek olyan vészesen közel... csak az a gond, hogy hová vigyelek titeket. Az idő szorít. Gondolkozzatok!
Gyorsan végiggondoltam a lehetőségeket. És ekkor ugrott be valami. Szorosan lehunytam a szememet, sóhajtottam egyet és előrehajoltam, hogy beszélhessek a sofőrrel, majd bediktáltam a címünket.
- Az közel van, jó lesz - bólintott, majd bekanyarodott a következő utcába.
Bree elkerekedett szemekkel nézett rám.
- Biztos vagy benne? - suttogta. - És a szüleid?
- Megoldjuk - mosolyodtam el. - Valahogy...
