#New :) A hét további részében nem leszek itthon
(Erdei Suli*-*), így most hoztam nektek
egy új részt! ;)
Segítettem feldíszíteni a házat kívülről, majd felraktunk pár belső díszt is. A szobámba is került pár ízléses dísz, így a lakás egészen otthonosan karácsonyi hangulatú volt. Ez mosolyt csalt az arcomra, miközben elégedetten néztem fel a házunkra. Az ereszt végigszegélyezte egy sima égősör, pár kerti fánkon is világítás csüngött. A fényektől már nem volt olyan sötét a téli este, így az apró hópelyhek szállingózását is jól láthattam az ablakomból. A kabátom még mindig rajtam volt, bár már a fűtött szobámban ücsörögtem. Egyszerűen jólesett ez a plusz meleg. Halkan dúdoltam egy dalt, miközben lementem a lépcsőn a nappaliba. Most nem éreztem olyan fojtogatóan soknak a karácsonyi hangulatot mint általában, mégis a szívem mélyén valami hiányzott. De nem tudtam, mi lehet az. Anya a konyhában szorgoskodott. Fahéjas muffint sütött, nyami! Apa pedig a megmaradt díszeket pakolta vissza a dobozokba. Segítettem neki, majd Bree-vel beszéltem telefonon. Ryannel nagyon jól alakulnak a dolgok, boldogok együtt. Holnap hármasban elmegyünk valahová. A szobámban gondolkodva kocogtattam a mobil kijelzőjét, majd egy sóhajjal megnyitottam a híváslistámat, és elindítottam a hívást. Nem várhatok örökké. Meg kell a történteket beszélnünk. A telefon kicsengett. A szobám falát bámultam, miközben beharaptam az ajkamat. Várakozóan a kijelzőre pillantottam, és abban a pillanatban jelzett visszautasítást. Szóval így állunk. Reménytelenül, keserű mosollyal az arcomon huppantam le az ágyamra. A mobilomat még mindig a kezemben fogtam, így éreztem, ahogy rezegni kezd. Az arcomhoz emeltem, hogy lássam, ki hív. Harry. Egy erős érzelemhullám tört rám, mielőtt fogadtam a hívást.
- Harry... - szóltam bele, a hangom elég vékonynak tűnt.
Hallottam halk lélegzetvételét, majd egy apró hangot kiszökni a szájából, de nem mondott semmit. Én sem tudtam, mit mondhatnék. Egy pillanattal később éles sípolást hallatott a telefonom. Harry megszakította a hívást. Az ajkaim elnyíltak egymástól és egy könnycsepp szaladt végig az arcomon, majd csöppent le. Egyszerre voltam mérges és összetört. Miért nem ad esélyt arra, hogy megmagyarázzam? Hogy megbeszéljük? Miért csinálja ezt velem?
Raktam volt a kabátom, így csak odaszóltam anyáéknak (akik épp valami karácsonyi vígjátékot néztek), hogy kimegyek a kertbe egy kicsit, majd felkaptam a bakancsomat és kiléptem a hideg környezetbe. A talpam alatt ropogott a hó, a karjaimat összefontam magam körül. Lehet, hogy nem volt a legjobb ötlet egy szál kabátban kijönni. A kert növényei dércsípte mivoltukban tűrték a telet, miközben én enyhén vacogva lépkedtem a megdermedt, havas füvön. Végül megálltam a kapunk előtt, ami nyitva volt, így csak ki kellett löknöm és máris az utcán lehettem. Eredetileg csak a kertbe akartam kimenni, de jobb ötletnek tűnt egy kis utcai séta. Az utcai lámpák fényében lékedtem. Hogy eltereljem a gondolataimat, egy dal szövege járt a fejemben. Alig pár métert tettem meg a kapunktól, amikor megtorpantam.
- Alice! - hallottam meg a nevemet egy összetéveszthetetlen, rekedtes, mégis bársonyosan nyugtató hangtól a hátam mögül.
A szívem nagyot dobbant a mellkasomban, amint megfordultam és megláttam őt felém igyekezve. Göndör fürtjeit sapka alá rejtette, bár így is homlokába lógott pár rakoncátlan tincse. Zöld szemeivel áthatóan nézett az enyémbe, ajkain halvány mosoly suhant át. Amikor odaért hozzám, nem szólt semmit, csak megfogta a kezemet és közelebb húzott magához. Egy pillanatra megállt, a reakciómat lesve. Ekkor én csökkentettem közöttünk a távolságot, amíg ajkaink össze nem értek. Egyik kezemmel kabátjába csimpaszkodtam, miközben ő a derekam köré fonta karjait. Éreztem meleg leheletét, illatát, bőrének tapintását. Harry száján egy ellenállhatatlanul édes mosoly jelent meg, majd homlokát az enyémnek támasztotta, miközben én egy aprót sóhajtottam. Tekintetünk összefonódott.
- Ne haragudj rám - szólalt meg.
- Nem, te ne haragudj rám - ráztam meg a fejemet. - Nem kellett volna elengednem téged. Én azt hittem, hogy Jeremy... Nem gondolkodtam. Csak utána futottam... - motyogtam.
- Nem azért hagytalak ott, mert haragszom rád. Sosem tudtam. Sosem tudnék... - simított végig az arcomon. - Zayn elmondta, mi történt valójában.
- Megígérte, hogy nem fogja! Én akartam beszélni veled - néztem a távolba az ajkamba harapva.
- Nem az ő hibája - mosolyodott el Harry. - Én szedtem ki belőle, mert szinte felemésztett a tudat, hogy semmit sem tudok rólad. Hogy nem tudom, mit érzel. Hogy érzel-e még valamit irántam... - mondta halkabban.
- Azt hittem, soha többé nem akarsz majd velem beszélni. Hogy nem lesz esélyem megmagyarázni - fúrtam a fejem a kabátjába, melynek illata kellemesen nyugtatott.
- Eleinte nem is akartam veled beszélni. Mert nem tudtam, mit mondhatnék neked. Amikor meghallottam a hangodat a telefonban... Éreztem, ha nem teszek semmit, elveszíthetlek. És azt nem bírtam volna ki - sütötte le a szemét, miközben ujjaink összekulcsolódtak közöttünk.
- Sétálnál velem? - kérdezte pár perc múlva, mialatt magához ölelt és egyenletes szívdobogását hallgattam.
- Egy pillanat, csak felkapok valami melegebbet. Oké? - mosolyodtam el, mire bólintott, én meg bementem a házba.
Anyáék már felmehettek a szobájukba, ugyanis a nappaliban nem volt senki, viszont a hálójukból kihallatszódott a tévé halk moraja. Leemeltem a fogasról a télikabátomat, felkaptam a kulcsomat a pultról, majd bezárva az ajtót elhagytam a házat. Kiléptem a kapun, várva, hogy újra megpillanthassam a göndör hajú fiút, aki megdobogtatja a szívemet, de nem állt ott. Értetlenül néztem körbe, szemeimmel lázasan kutattam utána a környéken, de nem láttam sehol. Bizonytalanul indultam el az utcán, miközben párszor elhagyta neve a számat. Egy rossz érzés kerített hatalmába...
Befordultam az útkereszteződésnél, ekkor megláttam egy kocsit bekapcsolt motorral parkolni az útszélen, majd valami elvakította a látásomat. Hirtelen mindent sötétség borított el, csak azt éreztem, ahogyan két kar erősen megragad és a telefonom kicsúszik a kezemből...
