9. fejezet - Nyílt titok...

- Megoldjuk - mosolyodtam el. - Valahogy...
Villámsebességgel pattantunk ki a buszból, amikor megállt. Miután kinyitottam az ajtót szinte beestünk a házba. Az előszobából már hallottam a nappaliból kiszűrődő halk hangokat. A szüleim hangját és a tévéét.
- Sziasztok! Megérkeztem - szóltam, elég hangosan ahhoz, hogy meghallják.
Közben a fiúk visszafojtott nevetéssel álltak mögöttem.
- Szia - jelent meg anya mosolyogva. - ...sztok - tette hozzá, mivel észrevette, hogy nem egyedül értem haza. Egy pillanatra elkerekedett szemekkel mérte végig a fiúkat, majd mosolyogva rám nézett.
- Nem is mondtad, hogy nem egyedül jössz haza - szólalt végül meg.
- Hát... ne haragudjatok, hogy nem szóltam, csak ez most spontán jött, mivel nem volt más lehetőség és gondoltam nem baj, ha... - hadartam, de anya közbeintett.
- Miért lenne baj, Alice? - nevetett fel halványan, majd beljebb tessékelt minket.
A nappaliba érve aztán a srácok bemutatkoztak anyának és - az eléggé megdöbbent - apának. Bree-vel csak összemosolyogtunk, majd anyával kimentünk a konyhába, hogy behozzunk egy kis nassolni valót.
- Ők nem a... - nézett rám anya csodálkozva.
- De. Ők azok - bólintottam mosolyogva, majd elmeséltük röviden Bree-vel, hogy mi történt a koncert után.
- Értem már - biccentett anya. - Csak egy valami nem világos. Honnan is ismernek titeket? - kérdezte komoly arccal, de láttam, hogy a szemeivel mosolyog. Nem értettem, miért, de ez később kiderült.
Elmeséltem neki, hogy véletlenül futottam össze Harry-vel, hogy megismerkedtünk és egy ideje néha találkozgattunk, és hogy bemutattam neki Bree-t is, meg hogy ma ismertük meg személyesen a többieket... Anya arcán néha meglepettség suhant át, de nyugodt arccal hallgatott, miközben a harapnivalókat rakta ki tálakba. Túl könnyedén fogadta... és nekem még ez sem tűnt fel.
- Tudom, hogy ez most így túl sok - mondtam végül. - El akartam mondani, csak...
- Alice - mosolyodott el anya. - Tudtunk Harryről - mondta, mire Bree és én ledöbbentünk.
- De... hogyan? - hitetlenkedtem. - És miért nem szóltatok? Mérgesek vagytok rám, hogy "eltitkoltam"?
- Nem vagyunk azok. Attól, hogy néha szigorúak vagyunk veled, tudjuk, hogy már nem vagy gyerek és vannak olyan dolgok, amik csak és kizárólag rád tartoznak. Végül úgyis elmondtad volna valamikor, nem?
- De - pirultam el. - Tényleg így gondoljátok? - néztem rá még mindig elkerekedett szemekkel.
- Igen. Na, gyertek vigyük a kaját, már biztosan várnak minket - fordult meg szórakozottan, majd néhány tállal a kezében elindult.
- De... - töprengtem, mert egyelőre túl sok volt nekem ez az egész.
Bree is hasonlóan állt mellettem. Végül mindketten anya után siettünk. A nappaliban elég jó volt már a hangulat. Apa épp Harryvel beszélgetett a kanapén. Miért is pont vele? Hmm... Amikor beléptünk mindketten felém kapták a fejüket. Harry óvatos mosolyra húzta a száját - amitől gödröcskéi előtűntek -, apa viszont amolyan "van még mit megbeszélnünk" pillantással nézett rám.
Szóval, így történt, hogy a titokra - ami, ugye igazából nyílt titok volt - fény derült. Valamilyen fajta megkönnyebbülés suhant át rajtam, amikor arra gondoltam, hogy már nem kell titkolnom Őt... De mit szólnak ehhez az egészhez a szüleim? 
Az este folyamán sokat beszélgettek apáék a fiúkkal. Úgy tűnt, nem bánják, hogy megismerhetik őket. A téma amúgy néha átterelődött a zenére, meg a 1D munkájára is. Apa érdeklődve hallgatta a turnézás élményeiről Louist. Mosolyogva néztem őket, amikor valaki megérintette a vállamat. Egy kicsit megugrottam a váratlan mozdulattól, majd megfordultam. Harry zöld szemeivel találtam szembe magam. A hirtelen mozdulatomtól a távolság olyan kevés volt közöttünk, hogy az orrunk szinte összeért. Zavaromban hátrébb tántorodtam. Harry halkan felnevetett, majd leült a kanapéra.
- Kedvesek a szüleid - bökött a fejével anyáék felé. - Végül is, örülök, hogy így alakult. Így legalább megismerhettem őket, és gondolom már nem kell bujkálnom előlük - kacsintott, mire mindketten elnevettük magunkat.
- Hát, ha megtudják, hogy valójában majdnem elütöttél, akkor lesz majd egy-két szava apának... - mondtam, miközben apa felé sandítottam. Látszólag teljesen lekötötte Niall története valamilyen étteremről meg az ottani ételekről (?), de láttam rajta, hogy igazából minket figyel...
- Khm - nyelt Harry viccelődve. - Hmm... remélem túlélem majd.
- Ha-ha - bokszoltam játékosan a vállába.
Ezek után mindenkivel beszélgettem egy keveset. Tulajdonképpen megismertem Liam, Louis, Niall és Zayn emberi oldalát - és csakúgy, mint Harrynél - rájöttem, hogy ők is átlagos srácok. Leszámítva a páratlan hangjukat és olykor furcsa humorukat, amin jót derülhettünk.
Épp Bree-vel és Zaynnel beszélgettem, amikor megcsörrent Bree telefonja. Kiment a konyhába, hogy beszélni tudjon.
- És van barátotok? - kérdezte Zayn, miközben mindketten a távolodó Bree-t néztük.
- Hát, egyikünknek sincs. Miért? - néztem Zaynre.
- Szóval nincs... - töprengett. - Csak kérdeztem - vonta meg a vállát.
- Alice, hoznál még a sóskiflikből? - hallottam anya hangját.
- Hozom is - pattantam fel.
- Segítek - jött utánam Zayn.
A konyhába belépve szinte a nyakamba ugrott Bree, így a lendülettől majdnem hátraestem. Szerencsénkre Zayn még időben elkapott minket, mielőtt a földre zuhantunk volna.
- Alice, nem fogod elhinni, mi történt! - nézett rám csillogó szemekkel a barátnőm. - Ryan randira hívott!
- Jujj, tényleg? - vigyorodtam el, majd szorosan átöleltem Bree-t.
Neki persze be nem állt a szája, elhadart mindent a telefonbeszélgetésről, meg hogy mennyire izgatott. Csak egy valamiről feledkeztünk meg mindketten. Zaynről. Aki halvány mosollyal az arcán, lazán a falnak dőlve nézett minket. Hirtelen ellökte magát, felkapta a kiflis tálcát és szó nélkül kiment a konyhából.
- Ez meg mi volt? - nézett rám kérdőn Bree.
- Öhm... nem tudom - ráztam meg a fejem. - Örülök, hogy Ryannel ilyen jól alakulnak a dolgok - mosolyodtam el újra.
A fiúk még maradtak negyed órát, de aztán menniük kellett, mivel a sofőr visszaérkezett a kisbusszal. Bree és én kikísértük őket. A járműből még integettek, végül elmentek.
Bree még maradt egy darabig, így a szobámban beszélgettünk. Össze-vissza csapongtunk a témákban: szóba került Ryan, a randi, Zayn furcsa viselkedése, és az is, hogy a szüleim tudtak Harryről, mégsem mondtak eddig semmit...
Este egy forrócsokit kortyolgatva ültem az étkezőasztalnál és gondolkodtam. Apa mintha megérezte volna, leült velem szembe és a saját forrócsokiját kavargatva nézett pár pillanatig, majd sóhajtott egyet.
- Tudod, én is voltam kamasz... - mondta, mire elmosolyodtam. Mesélt már egy-két sztorit a fiatalkoráról. - És nem volt mindig felhőtlen a kapcsolatom a szüleimmel... a nagyszüleiddel - folytatta -, éppen ezért szeretném, ha tudnád, hogy mindent elmondhatsz nekünk. Harry nagyon rendes srácnak tűnik és végül is az egész banda az - mosolyodott el. - Nem kellett volna tartanod a véleményünktől...
- Ó, apa - néztem a szemébe. - Én nem tartottam, csak...
Késő estig beszélgettünk. Anya is csatlakozott hozzánk. Közben többször is újra kellett töltenünk a kiürült bögréinket, de ezt egyáltalán nem bántuk. Régen beszélgettem ilyen őszintén a szüleimmel, igazán jólesett... Elmondtam nekik, hogy a vásárban találkoztam Harryvel... A majdnem-balesetünkről viszont nem beszéltem. Az valahogy nem akart kibukni belőlem. Említettem, hogy az ominózus estén is - amikor olyan későn értem haza -  Harryvel voltam. Néha kaptam néhány szúrós szülői pillantást, de végighallgattak... Fél 12 körül aztán mindhárman felmentünk aludni.

***

Álmosan feküdtem az ágyamban és mégsem tudtam elaludni. A plafon bámulása valahogy sokkal érdekesebb volt. A csöndes szobában hirtelen kivilágosodott a telefonom, jelezve, hogy sms-t kaptam. Hunyorogva olvastam a rövid szöveget:

"Szép álmokat, Alice... xx H"

Mosolyogva válaszoltam neki. Épp vissza akartam tenni a mobilt, amikor megint üzenetem érkezett. Halkan felnevettem, majd felültem az ágyamban és kényelmesen törökülésbe helyezkedtem. A telefonomat a kezembe kaptam és visszaírtam. A válasz persze gyorsan érkezett... Sokáig smsezgettünk mindenféléről. Így ment ez addig, amíg le nem fogyott az egyenlegem. Még küldtem egy sms-t Harrynek, hogy mi a helyzet, majd leraktam a telefont az éjjeliszekrényemre. Én úgy gondoltam, hogy akkor most alszom, csak hát ő nem teljesen. Ugyanis amint lehunytam a szemem, rezegni kezdett a mobilom.  Elnyomtam egy ásítást, majd felvettem a készüléket.

- Álmos vagyok - szóltam bele köszönés nélkül, Harry csak halkan felnevetett.

- Eljössz velem holnap a vidámparkba? - kérdezte.

- Ezt miért telefonon kérdezed az éjszaka közepén, amikor már végigsmseztük a felét? - kérdeztem mosolyogva, bár ő ezt nem láthatta.

- Mert... hallani akartam a hangodat... - mondta rekedten.

- Ó - hunytam le a szememet, majd visszadőltem az ágyamra. - Elmegyek - egyeztem bele.

- Oké. Most már tényleg hagylak - mondta, és valahogy éreztem, hogy mosolyog. - Jó éjt, Alice.

- Neked is.

Magamra terítettem a takarómat, és mosolyogva aludtam el...