6. fejezet - Egy délután vele...

Sziasztok! :) Nagyon sajnálom, hogy csak most tudtam hozni az új részt. 

Mostanában sok minden összejött (suli, ünnepek stb.)... 

A lényeg, hogy kész a 6. fejezet. :D A következőt (reményeim szerint)

hamarosan hozom. Jó olvasást! ;) xx

- Hogy érted azt, hogy még egyszer? - kérdezte halkan.
Csak elmosolyodtam és kifújtam a levegőt. Mit szólna hozzá, ha elmondanám?...
- Öhm, ez egy hosszú történet - mondtam végül. - Nincs kedved valahol máshol meghallgatni? - kérdeztem.
- De... - bólintott, majd összehúzta magán a kabátját.
Mindketten beültünk a kocsiba. Az előbbiekből tanulva, sokkal lassabban indultam el. Olyan furcsa érzés volt, hogy itt van velem... Ő, akit csak álmomban láttam... Most meg valóságosabb minden másnál. Ezen mosolyognom kellett.
- Hová megyünk? - szólalt meg.
- Oda, ahol nem zavar minket senki, és jól lehet beszélgetni - pillantottam felé.
- Szóval nem mondod el - mosolyodott el.
- Meglepetés... - kacsintottam.
Egy darabig a főutat követtem, majd rátértem a jól ismert útra. Ahhoz a házhoz vittem, ahol tudtam, hogy most nincs senki. Ahol megannyi emlék ragad magával. Ahol annyit nevettünk. A rajongók - ha tudnának erről - 1D háznak hívnák... Mostanában nincs sok időnk ide kijönni, és ez elszomorít egy kicsit.
- Megérkeztünk - állítottam le a motort, miután leparkoltam a kerítés előtti helyen.
Mindketten kiszálltunk, majd bementünk. A fűtést feltekertem és gyorsan elkészítettem két forrócsokit. Tudtam, hogy ezzel nem lőhetek mellé, hiszen akkor is ezt itta. Ő addig körülnézett, majd visszajött a konyhába. Átmentünk a nappaliba és elfoglaltuk a  kanapét.
- Tudod, hogy ki vagyok? - kérdeztem az ajkamba harapva.
- Tudom - mosolyodott el, majd belekortyolt a forrócsokijába és kék szemeivel az enyémbe nézett.
- Hát... Én viszont nem tudom, hogy mi a te neved - mosolyodtam el én is.
- Alice Wenderson - mondta, majd alig láthatóan felsóhajtott. - Most már elmondod?
- Igen - gondoltam át a dolgokat. - A vásárban láttalak először... vagyis nem teljesen - mondtam, majd elhallgattam. - Na jó, őrültnek fogsz nézni - nevettem el magam.
- Ezek után? Nem hinném - nézett rám biztatóan mosolyogva. - Azt hiszem, be fogom tudni fogadni, amit mondani akarsz - mondta, miközben én szemeit fürkésztem. - Kíváncsivá tettél - kapta el a tekintetét.
- Szóval. Eddig nem hittem a misztikában meg a varázslattal kapcsolatos dolgokban. Mindig csak azt hittem el, amire magyarázatot tudtam találni. De az, ami ma történt... hihetetlen - mondtam. - Minden az álmommal kezdődött... - kezdtem, de elhallgattam.
Nem akartam elmesélni neki, hogy mit álmodtam. Nem tudtam hogy fogadná, így inkább csak azt mondtam el, ami kevésbé furcsa. Hogy a vásárban láttam, amikor egyedül ült. Hogy oda akartam menni hozzá, de mire visszanéztem, már nem volt ott. Hogy valami azt súgta, meg kell találnom őt. És most itt van előttem...

*Alice szemszög*

Vegyes érzelmek kavarogtak bennem. A fejemben rengeteg kérdés cikázott. Mit tenne bárki más a helyemben? Mit kellene mondanom? Nem tudtam eldönteni, hogy mit érzek. Senki sem beszélt még velem ilyen őszintén, Bree-t kivéve. Említett egy álmot, és, bár nagyon kíváncsi voltam arra, hogy ez mit jelent, nem kérdeztem rá. Ha el akarja mondani, majd elmondja...
- Ez... - töprengtem. - Tényleg hihetetlen - mondtam végül, és elmosolyodtam.
Harry arcán átfutott valami, majd lesütötte a szemét.
- De... ilyen nem létezik - gondolkodtam. - Mármint, én eddig ilyennel nem találkoztam - tártam szét a kezeimet tanácstalanul.
- Én sem, de azt hiszem, ezentúl nem nézem bolondoknak azokat, akik ilyenekkel foglalkoznak - nevette el magát.
Nevetésétől nekem is nevetnem kellett... Sok minden történt néhány óra alatt. De ez nem számított. Csak a jelenre koncentráltunk. Bár szinte nem is ismertük egymást, önfeledten tudtunk beszélgetni.
Az egyik sarokban észrevettem egy gitárt. Harry közben kivitte az idővel megüresedett bögréket. Amikor visszajött, kérdőn nézett rám.
- Tudsz gitározni? - mosolyodott el.
- Aham - bólintottam. - Kipróbálhatom? - mutattam a hangszerre.
- Persze - ült vissza a kanapára.
A kezembe vettem a gitárt és elöntött egy furcsa érzés. Mintha otthon lettem volna. A szobámban. A gitárommal. Egyedül... Visszaültem Harry mellé és játszani kezdtem. Illetve próbáltam, mivel a gitár eléggé el volt hangolódva. Behangoltam, majd lefogtam néhány akkordot. Harry közben fürkésző tekintettel nézett, szája halvány mosolyra húzódott. Felpillantottam, majd elkezdtem játszani...
Mindenféle dalt gitároztam. Harry a legtöbbet ismerte, így néha énekelt is hozzá. Egy idő után a falon lógó órára pillantottam.
- Hű, már ennyi van? - kerekedett el a szemem. - Azt hiszem, jobb lesz, ha én megyek... - álltam fel.
- Hazaviszlek - jelentette ki Harry, én közben visszatettem a gitárt.
Megmondtam a címet, majd a kocsihoz léptünk. Az autóban egyikünk sem szólalt meg. Inkább a rádiót hallgattuk. Egész gyorsan megérkeztünk. Harry leállította a motort, majd rám nézett.
- Örülök, hogy megismerhettelek - kacsintott.
- Én is - mosolyodtam el. - Kösz, hogy hazahoztál - mondtam.
- Nincs mit - biccentett, majd kiszálltam a kocsiból.
- Várj - hallottam a hangját, mire visszafordultam. - Jó éjt és... köszönöm - nézett mélyen a szemembe.
Tekintetétől zavarba jöttem és az arcom is átváltott kellemesből rózsaszínbe.
Elköszönt, majd a kocsi kerekei elindultak. Vegyes érzelemmel néztem a távolodó jármű után. Amikor bekanyarodott - ezáltal látóteremen kívülre került -, bementem a házba...

5. fejezet - *Az álmok néha valóra válnak...*

2012.12.12. *-* különleges napra különleges fejezet ;)

Ti kívántatok 12:12-kor? Ha igen, remélem, 

mindenkinek valóra válik majd... :)

Egész délelőtt a vásáron voltam. Dél körül hazamentem ebédelni. Anya felhívott, hogy vegyek pár dolgot a vásárban... Hát, pont jókor hívott, hiszen most jöttem haza onnan. Na, mindegy, majd délután megint leugrom - gondolkodtam. Leültem a laptopom elé. Jeremy fent volt Skype-on így vele beszélgettem. Összejött azzal a csajjal, aki tetszik neki. Örülök, hogy most boldog. Miután Jer kilépett, az órámra pillantottam. 14:46 van és már kezd szürkülni az ég... hát, igen, itt a tél. Az ablakomon kezdenek megjelenni reggelente a tél jelei, a hó már kezd megmaradni... Szóval tényleg viszlát Ősz! Erről eszembe jutott a nappaliba felakasztott adventi kalendáriumom. Leszaladtam és belekukkantottam a mai  zoknicskámba. Egy csomag gumicukor volt benne, leültem vele a kanapéra és azt majszolgattam egy darabig. Miután kivégeztem, felvettem a kabátomat és elindultam.

Egész nap egyedül lenni néha nem a világ legjobb dolga... ráadásul télen. Különleges egy évszak az biztos. Ellentétekkel teli: hideggel lengi körül a világot, miközben jobban összekovácsolja az embereket. Karácsony... Újév... ha ezek nem lennének, mindenki rájönne, hogy a tél nem is olyan különleges. Nincs benne semmi. Decemberben valóra válnak az álmaink - szeretnék hinni benne... de valahogy nem megy. Persze, én is szeretem ha havazik, de mindig rájövök, hogy a nyárra jobban vágyom. A nap selymes sugarai csupasz bőrömön... mit meg nem adnék most ezért! Télen csak fázom, a bőröm elveszti nyári fényét, a hajam sötétebb lesz... Én mégis - ezek ellenére - valami furcsa kötődést érzek a három hideg hónap iránt. Hogy miért? Bárcsak tudnám...
A vásár még mindig tele volt emberekkel. Az árusok kedvesen kínálták a dolgaikat. Az egész nagyon hangulatos volt - főleg így délután - , mivel a díszkivilágítást is felkapcsolták. A faházacskákat mézeskalács illata fogja körbe. Egy darabig ezekben gyönyörködve sétálgattam, majd megvettem anyának a dolgokat.

Az egyik árustól vettem egy finom sütit, majd leültem egy padra. Miközben azt falatozgattam, besötétedett. Felnéztem az égre: megint havazni kezdett. Úgy gondoltam, jobb lesz, ha most hazamegyek, mivel egyre sűrűbben hullottak a pelyhek és a sötétség mindent beborított. Kicsit vacogva értem ki a vásár forgatagból az utcára. Itt már gyérebb volt a világítás és kevesebb az ember. Néhány utcányira egy átjárón kellett áthaladnom, szerencsémre épp zöld volt. Az út közepén járhattam, amikor megcsúsztam a jégen és majdnem elestem. A csomagom a földre pottyant, így minden szanaszét hevert körülöttem. Nagyot sóhajtottam, majd megpróbáltam gyorsan összeszedni a dolgaimat. Épp lehajoltam az egyik mézeskalácsért, amikor olyan történt, amire nem számítottam...

*Harry szemszög*

A nappaliban ültem, a tévét bámulva. Igen. Bámulva, mert nem fogtam fel belőle semmit... A gondolataim a lány körül keringtek. Bár épp a kedvenc sorozatom ment, nem érdekelt. Megtalálom. Bármi az ára... újra látni fogom őt... látnom kell! Hirtelen felpattantam és felrángattam a kabátomat. Felkaptam a kocsikulcsomat a pultról, majd az autómhoz siettem. Nem figyeltem az útra, csak a gondolataimba merültem, és hagytam, hogy az autó vezessen. Egy kevésbé kivilágított utcán száguldottam. A sebességmérő egyre feljebb kúszott, de hidegen hagyott. Senki sem volt az utakon. Egy kereszteződéshez értem. Már tudtam, hova megyek. A karácsonyi vásárhoz...

Kicsit sem lassítva bekanyarodtam, a motor erősen felzúgott. Elmosolyodtam, majd újra az útra figyeltem...

És ekkor szinte megállt bennem az ütő. Az utat átszelő zebra nem volt üres. Egy lány állt ott. Az autóm hangjára ijedten felkapta a fejét, majd lehunyta a szemeit. Nem volt semmire sem idő... csak reménykedni tudtam... A fékre tapostam.

*Alice szemszög*

Egy autó a szemközti utcából szélsebesen közeledett felém. Nem volt időm gondolkodni sem... csak arra, hogy behunyjam a szemem... 

A kocsi néhány milliméterre tőlem fékezett le, majd halk puffanással a kabátomhoz ért. Közben a pulzusom az egekbe szökött és a lélegzetem is elakadt... A hirtelen beállt csöndet a szívdobogásom hangja töltötte be, amit a fülemben pumpáló vértől csak tompán hallottam... A kezeimet a jármű elejére támasztottam, majd leguggoltam és lerogytam a földre. Mindez másodpercek alatt folyt le, de mintha órák teltek volna el...

***

Az autó ajtaja hirtelen kinyílt és valaki kipattant belőle. Leguggolt mellém. Kétségbeesett tekintetét magamon éreztem.

- Ne haragudj... Nem akartam, ugye nincs semmi bajod? Akkora egy idióta vagyok! Simán elüthettelek volna - mondta  rekedten, remegő hangon.

- Semmi gond, nincs semmi bajom, én... - néztem fel rá. Nem tudtam folytatni. Egy hang sem akart kijönni a számon. Csak döbbenten néztem szemeibe... Ő is hasonlóan nézett vissza rám. Mintha minden megfagyott volna körülöttünk. Az idő, a tér. Semmi sem számított...

Hirtelen minden megváltozott. Az, amit eddig biztosnak véltem elhalványodni látszott. Csak egy valami volt az. Hogy Ő itt van mellettem... döbbenten, könnytől csillogó szemekkel... és értem aggódik. A szívem rohanó tempót diktált, bár ezt a "majdnem baleset" következményeképp fogtam fel, legbelül tudtam, hogy többről van szó... ennél sokkal többről...

*Harry szemszög*

Azok a szemek.  Ő az a lány. Felismertem. És abban a pillanatban majdnem elájultam. A lélegzetem megszakadt és csak döbbenten néztem rá. A szája megremegett, mintha mondani akart volna valamit, mégsem tette. 

Ekkor vettem észre, hogy az arcán könnycseppek gördülnek végig. Mielőtt lecsöppentek volna, gyengéden letöröltem őket. 

- Ne sírj... én... Nagyon megijesztettelek? Ne haragudj... - suttogtam.

- Semmi komoly, csak majdnem elütöttél és majdnem szívrohamot kaptam - mosolyodott el. 

Mindketten felálltunk. Ekkor két lány sikítva odarohant hozzám. Arrébb rángattak és egymás szavába vágva hadarták el, hogy autogramot és fényképet szeretnének. Most legszívesebben láthatatlanná váltam volna, de nem tehettem. Aláírtam és lefényképezkedtem velük. Rámmosolyogtak, majd elmentek. Az, hogy én vagyok Harry Styles néha a legnagyobb átok, néha meg...

*Alice szemszög*

Nem. Nem az döbbentett meg, hogy Ő Harry Styles. Hanem az, amit belül éreztem. Soha, senki nem váltotta ki ezt belőlem. Zöld szemeibe olyat láttam, mint senki máséban...

A két rajongót néztem. Csillogó szemekkel ugrálták körbe őt. 

Hirtelen nagyon egyedül éreztem magam. Ha most ott hagyná őket és ide jönne hozzám... De miért tenné? Összehúztam magamon a kabátomat, majd elindultam. El innen. El tőle. A szívem azt diktálta, forduljak vissza és maradjak ott vele, de én helyette az eszemre hallgattam...

*Harry szemszög*

Visszafordultam. A lány távolodó alakját pillantottam meg a gyér utcai fényben. 

- Ne - suttogtam. - Várj! Ne hagyj itt... még egyszer - kiáltottam utána.

Megtorpant. Lassan visszafordult, majd a szemembe nézett. Visszasétált hozzám.

- Hogy érted azt, hogy még egyszer? - kérdezte halkan.

4. fejezet - Dream

Hétfő és nincs suli. Olyan megnyugtató érzés! Reggel az órám csörgésére ébredtem, mivel elfelejtettem átállítani téliszünet üzemmódra. Anyáék már elmentek dolgozni. Lementem a konyhába reggelizni. Miközben a lekváros kiflimmel ültem az asztalnál, egy kis cetli ragadta meg a figyelmemet a pulton. Odamentem, hogy elolvassam.

Jeff apa főnöke. Elég jóban vannak, így amikor Jefféknél "buli" van anyáék mindig hivatalosak ott. Hogy mit takar a buli? Azt, hogy egy csomó felnőtt ül kiöltözve egy hosszú, kajától roskadó asztalnál és beszélgetnek, nevetnek (számomra értelmetlen vicceken), miközben pezsgőt, bort isznak... szóval nem nekem való hely.
Visszaültem az asztalhoz és befejeztem a reggelimet, majd felmentem a szobámba és felhívtam Bree-t.
- Szia, ráérsz ma? - kérdeztem.
- Szia. Sajnos nem. Apa nővérénél vagyok... csak este mehetek haza, mivel anyáék nem akarták, hogy egyedül legyek otthon - magyarázta Bree.
- Értem, semmi gond - mondtam, majd elköszöntem és letettem.
Szóval, egész nap egyedül kell lennem, mivel anyáék dolgoznak, majd Jeffékhez mennek, Bree nem ér rá, Jer meg távol van... - gondolkodtam, miközben kinéztem az ablakon.
Végül úgy döntöttem, hogy benézek a karácsonyi vásárba, így jó melegen felöltöztem, majd egy táskával a vállamon a buszmegállóhoz sétáltam...

*Harry szemszög*
- Na, fiúk mára végeztünk, elmehettek! - szólt Paul, mire mind felpattantunk és kisiettünk a stúdióból.
- Néha fárasztó Paullal ennyi időt együtt tölteni - túrt a hajába Zayn, miközben a kocsim felé sétáltunk.
- Az, de ez semmi ahhoz képest, hogy milyen éhes vagyok - fogta aggódva a hasát Niall.
- Niall, délelőtt van... reggel meg ettél - nézett rá Liam.
- Igen, de az rég volt - mondta Niall, mi csak elnevettük magunkat.
- Ha szeretnéd, beugorhatunk a vásárba - mutattam a közelben levő faházacskákra.
- Oké - mosolyodott el Niall.
Liam, Louis és Zayn összenéztek.
- Szerintem mi nem megyünk - mondta Louis a tömegre célozva.
- Hát, jó - vontam meg a vállam, majd elköszöntünk tőlük.
Tényleg sok ember volt, bár néhány lányon kívül nem jött oda senki. Mi csak sétálgattunk és élveztük a téli hangulatot. Niall meglátott egy sütiket áruló faházat, így odamentünk. Ő beállt a sorba. Egy darabig  álltam mellette, majd - mivel meguntam - körbesétáltam. A hó lassan szállingózott a szürke égből. A fákat vékony réteg fedte már. Egy darabig ezt néztem, majd visszamentem a sütishez... Niall már nem állt a sorban.
- Niall James Horan, itt hagytál? - motyogtam magam elé a fejemet csóválva, majd körbefordultam.
A tekintetem megakadt egy lányon, aki egyedül ült az egyik padnál és forrócsokit fogott a kezében. Szőke haja rakoncátlanul hullott a vállára. Valami miatt nem tudtam levenni róla a szememet... Mintha megérezte volna, hogy nézem, felém pillantott. Kék szemei végigsiklottak rajtam és a többi emberen, elmosolyodott, majd belekortyolt a forrócsokiba.
Azok a szemek... majdnem elájultam, amikor rámtört valami furcsa érzés. Mintha láttam volna már valahol... És akkor eszembe jutott az álmom. Ilyen nem létezik... vagy mégis? Ő volt az a lány az álmomban...
- Harry! - lebegtette meg Niall a kezét előttem. - Mi van, szellemet láttál? - kérdezte.
Megráztam a fejemet és ránéztem.
- Nem csak... láttam egy lányt - mondtam, majd a pad felé mutattam, de az üres volt.
- Mondtam, hogy szellemet láttál, ott nincs semmi - röhögött Niall, majd beleharapott egy nagy szendvicsbe.
- De ott volt... - néztem értetlenül. - Meg fogom keresni... valahogy - suttogtam, majd összevontam a szemöldökömet. - Miért hagytál itt?
- Bocs, csak találtam egy szendvicsárust és nem tudtam ellenállni - mutatott a kezében levő kajára.
- Jó, de szólhattál volna - vágtam zsebre a kezeimet.
Visszasétáltunk a kocsimhoz, majd elindultunk haza. Egész végig gondolkodtam...

*Alice szemszög*

~

...amikor belenéztem szemeibe, hirtelen minden megváltozott. Az, amit eddig biztosnak véltem elhalványodni látszott. Csak egy valami volt az. Hogy Ő itt van mellettem... döbbenten, könnytől csillogó szemekkel... és értem aggódik. A szívem rohanó tempót diktált, bár ezt a "majdnem baleset" következményeképp fogtam fel, legbelül tudtam, hogy többről van szó...  ennél sokkal többről...

~

3. fejezet - Vasárnap :)

Az egész hetem így telt: suli, különórák, beszélgetés Bree-vel, gitározás otthon, olvasás, naplóírás...
Mindig is szerettem a szombatokat... későig fent lehet ülni, mivel másnap nincs suli, egész nap szinte lazsálhatok (jó, persze takarításon stb. kívül) és ábrándozhatok...
Most is a nappaliban ültem, a kanapén, felhúzott lábakkal, egy bögre forró teával a kezemben, és hallgattam anyát. Arról beszélt, hogy holnap elmegyünk vásárolgatni. Bár, hallottam, amit mond, annyira nem figyeltem. Viszont egyvalamire felkaptam a fejemet:
- Kicsim, a koncerttel kapcsolatban... Nagyon sajnálom, de már nem tudtam venni jegyeket - mondta, mire én egy nagyot sóhajtottam és csak megvontam a vállam, bár belül szinte megsemmisültem. - Tudod, már egy óra alatt elkeltek - mentegetőzött. - De, ha legközelebb lesz, biztosan szerzek - mosolyodott el halványan.
- Biztosan... ezt mondtad múltkor is - szóltam mogorván. Gondoltam, hogy mégsem kellene anyát büntetni, ezért hozzátettem: - Jó, nem baj. Igazad van, majd legközelebb - erőltettem egy mosolyt az arcomra, majd felmentem a szobámba.
Bree-vel már egy ideje el szeretnénk elmenni egy One Direction koncertre, csak eddig nem volt túl sok szerencsénk az ügyben. Bár nem vagyunk a legnagyobb Directionerek, azért szeretjük a zenéjüket. Mellesleg anyáék csak egy londoni koncertbe egyeznének bele, ... csak az a bökkenő, hogy itt rekordgyorsasággal elkapkodják a jegyeket, így soha nem lesz esélyünk eljutni.
Felhívtam Bree-t. Hát, ő sem örült túlságosan, de már beletörődtünk. Addig maradnak a CD-k, képek, videók stb... nem voltam valami jó passzban.
Egész nap csak a gitáromon játszottam, tévéztem, Bree-vel telefonáltam... szóval, nyugis nap volt.
*Vasárnap*
Reggeli után anyával elmentünk a közeli plazába, apa addig feldíszítette a házat karácsonyi díszekkel. Én mondjuk, egyy kicsit korainak tartottam, de mindegy. Ezt az egyet sosem értettem: az emberek már novemberben bekattannak a karácsony miatt, így, mire eljön, szinte elegem van már az egész felhajtásból. Mármint, a plazában lévő díszekről, ajándékvásárlási őrületről és az értelmetlen reklámokról beszélek...
Jó kis csajos programnak indult... Anyával egymás után jártuk a boltokat és szinte mindent felpróbáltunk, ami megtetszett. Kaptam is néhány dolgot.

Aztán, az egyik boltban összefutottunk anya egyik munkatársával. Ők örültek egymásnak... én már kevésbé. Szóval, ugrott a további "anyával shoppingolunk" napom, mivel beültünk egy kávézóba, hogy beszélgethessenek. Egy darabig unottan ültem ott, majd szóltam, hogy körülnézek, és visszamentem a boltokhoz. Vettem magamnak egy pólót. Szinte minden boltba benéztem már, így visszamentem anyáékhoz.
- Alice. Nyugodtan hazamehetsz, ha akarsz - mondta anya.
Elmosolyodtam, majd elköszöntem tőlük.
A ház csodaszép lett. Apa jó munkát végzett. Beléptem, de bent nem volt senki. Gondoltam, apa biztosan elment Bree-ékhez, mivel megígérte nekik, hogy segít a ledsorok felhelyezésében.
Végül egy kád forró víz mellett döntöttem, kihasználva, hogy egyedül lehetek.

Egy óra múlva anya is hazaért. Megvártuk apát, majd ebédeltünk. Délután átmentem Bree-ékhez. Egész végig filmeket néztünk, beszélgettünk és jó sokat nevettünk. Hát, igen... nem is tudom, mit csinálnék az ilyen barátnős délutánok nélkül.

Este tévét néztem, majd elég korán lefeküdtem... hozzám képest furcsa.

2. fejezet - Jeremy :)

Amint megláttam, hogy ki áll ott, elmosolyodtam és lerohantam, hogy beengedjem...

- Jeremy! - ugrottam a nyakába, miután kinyitottam az ajtót.

- Szia! - ölelt meg, majd eltolt magától, hogy a szemembe nézhessen. - Én is örülök neked. Rég voltam itt... Szeptemberben - mondta mosolyogva. 

- Igen - vigyorogtam. - De most itt vagy - tettem hozzá, közben Jer észrevette, hogy pizsamában vagyok.

- Na, befelé, még megfagysz - tuszkolt be az ajtón.

- Nem fázom, na jó... egy kicsit - nevettem. - Várj, csak felöltözöm.

Felmentem a szobámba és amilyen gyorsan csak lehetett, rendbe szedtem magam. Amikor lementem, Jer a tévét kapcsolgatta. Odamentem hozzá.

- Amúgy, mit keresel Londonban? - érdeklődtem.

- Anyáéknak el kell intézniük valamit, így én is velük jöttem - nézett rám.

- Aha, de nektek nincs ma suli? - húztam össze a szemöldökömet.

- De... csak beteg vagyok. Nem kell suliba mennem - mosolyodott el ravaszul.

- A kis lógós - mutattam rá vigyorogva. - Akkor... elkísérsz? - néztem rá. 

- Persze - pattant fel, majd mindketten kiléptünk a hideg utcára. 

Egész végig beszélgettünk, amíg Bree-ékhez értünk. Itt becsengettem, majd Bree-vel kiegészülve, hárman mentünk tovább. Bree is nagyon örült, hogy láthatja Jeremyt. A sulinál aztán elbúcsúztunk tőle. Azt mondta, a szülei egy hivatalban vannak, így most ő is odamegy.

Délután Bree-vel nevetgélve hagytuk el a suli kapuját. Egyszer csak valaki hátulról átölelt. 

- Na, hova megyünk, csajok? - mosolygott ránk Jeremy.

- Starbucks? - vetette fel Bree.

Elsétáltunk a legközelebbi Starbucksig, majd beültünk. Én egy forrócsokit, a többiek egy-egy kávét rendeltek. 

Közben anyát felhívtam. Mondtam, hogy Jerrel és Bree-vel vagyok és, hogy nagyjából mikorra érek haza. Nagyon jól éreztük magunkat így hármasban. Jer mindig megnevettetett minket, így alig tudtuk meginni a forrócsokinkat/kávénkat. Végül, amikor már szürkébe váltott az ég, Jer hazakísért minket. Bree-től elbúcsúztunk a háza előtt, majd hazasétáltunk hozzánk. Jer még bejött, hogy üdvözölje anyáékat is. Meglepetésünkre Jeremy szülei és apáék a nappaliban ültek és beszélgettek. Még maradtak egy órát, majd menniük kellett. Anyáék megbeszélték, hogy majd a téli szünetben Jeremyéknél tölthetek egy hetet. Ennek mindketten nagyon örültünk. Kikunyiztam anyáéktól, hogy hadd jöjjön velem Bree is, hiszen mi szinte össze vagyunk nőve. Végül felhívtam Bree-t, aki nagyon örült a hírnek.

Jeremyék végül hazamentek, én meg lezuhanyoztam, majd lefeküdtem aludni...

1. fejezet - Egy napom

*Brr-Brr* Az ébresztőm csörgésére nyitottam ki a szemem. Álmosan az éjjeliszekrényen kezdtem el tapogatózni, megtaláltam és leállítottam. Felálltam, majd kinéztem az ablakon. Az ablak alatti fűtőtesthez érintettem a kezemet. Jólesően meleg volt, mivel november vége felé járunk és az idő kezd hideg lenni. A reggeli ködöt még látni lehetett. A táj kopáran festett, már, ami a fákat illeti. Az épületek viszont még tükrözték a nyár hangulatát. Lenéztem az utcára. A járókelők sietősen sétáltak a járdán. Az autókról nem is beszélve. Idilli hétfő reggel Londonban. Elmosolyodtam, majd átmentem a fürdőbe. Megmosakodtam, majd belenéztem a tükörbe. Egész jól festettem, ahhoz képest, hogy tegnap este Tél-buli volt a suliban, délelőtt meg Bree-vel egy fotókiállításon voltunk, ahol néhány általa készített kép is szerepelt. Tényleg nagyon tehetséges, sokan megdicsérték.
Visszamentem a szobámba és a szekrényemhez léptem. Végignéztem a ruháimon. Végül kivettem egy meleg pulcsit. Felöltöztem, majd lementem reggelizni.

Anyáék már rég elmentek dolgozni, egyedül voltam. A hűtőből kipakoltam néhány dolgot, majd átmentem az  étkezőbe velük. Miután megreggeliztem, feldobtam egy kevés sminket és elindultam Bree-hez. Minden nap együtt szoktunk suliba menni, mivel csak egy utcányira lakunk egymástól. 

- Szia! - öleltem át mosolyogva, amikor ajtót nyitott nekem.

- Szia! - viszonozta az ölelésemet, majd felkapta a táskáját és elindultunk.

- Egy hét és téli szünet - mondtam boldogan.

- Igen. Sok ötletem van - mosolygott rám huncutan.

- Azt gondolom - borzoltam össze vörös fürtjeit. 

Gyorsan eltelt a tanórák első fele. Ebédszünetben általában kajálás után mindig a suliboxok melletti lépcsőn ülve szoktunk beszélgetni. Hol csak ketten, hol a többiekkel. Most is ott ültünk, amikor Mendy Fridge és két utánfutója elparádézott előttünk. 

- Még mindig nem bírom azt a csajt - nézett utánuk Bree a fejét csóválva. - Még akkor sem, ha másfél év... az másfél év - töprengett. - Miért ilyen undok mindenkivel? 

- Nem tudom. Ő egyszerűen ilyen. Minden suliban vannak ilyen plazacicák. Még itt is, sajnos - húztam el a számat.

Mindketten felpattantunk, mivel becsöngettek. Visszamentünk az osztályba, és a helyünkre ültünk. A tanár is hamarosan megérkezett. Matek... blah! Nem a kedvencem...

- Nézzük csak, ki oldja meg a leckét a táblánál? - kérdezte mosolyogva, ami inkább vicsorgás volt. - Mondjuk... - lapozgatott a naplóban. - Miss Fridge? - nézett fel.

Mendy, kezében a füzetével kényelmesen felállt, és kecsesen a táblához sétált. Fekete haját ráérősen megigazította, majd kézbe vett egy krétát. A tanár türelmetlenül nézte.

- Ha kérhetem, még ma - sóhajtott.

Mendy undokan a plafonra bámult, majd elkezdte felírni a példát. Én közben összenéztem Bree-vel. 

- Idén hol szilveszterezünk? - kérdeztem suttogva.

- Nem tudom, ezen még nem gondolkodtam - válaszolta halkan. - Van ötleted? 

- Van... - mosolyodtam el.

- Miss Wenderson és Miss Madison, a táblánál szeretnék folytatni? - szólt a tanár, mire mindketten összerezzentünk. 

- Nem, elnézést - mondtuk egyszerre, majd összemosolyogtunk. Óra végéig meg sem szólaltunk...

A maradék órák gyorsan tovaszálltak, és azon kaptam magam, hogy már hazafelé baktatunk a dombon.

- Na, és mi az ötleted? Hol várjuk meg az új évet? - kérdezte Bree.

- Hát, arra gondoltam, mi lenne ha Manchesterbe mennénk? - vetettem fel.

- Jó ötlet! - mosolyodott el.

Elköszöntünk egymástól, mivel Bree rajzszakkörre ment. Így néz ki minden hetünk: Bree-nek hétfőn rajzszakkör, szerdán fotósuli; nekem szerdán gitár, csütörtökön zongoraóra. És ez mind a suliban.

Szóval, egyedül hazamentem. Felmentem a szobámba és megcsináltam  leckéimet. Közben eleredt az eső és kezdett sötétedni, így leültem egy könyvvel az ablakhoz és olvastam. 

- Szia, kicsim - hallottam anya hangját, így elszakadtam a soroktól és lementem.

Mosolyogva üdvözöltem őt. Néhány percen belül megérkezett apa is, aki eddig a kocsinál volt. Őt is megöleltem, majd megvacsoráztunk. Vacsi után visszamentem a szobámba. Már nem volt kedvem olvasni, így csak lehuppantam az ágyra és végignéztem a szobámon. Megakadt a szemem a gitáromon, így megragadtam és behangoltam. Nem tudtam mit játsszak, így előkaptam a kottáimat és átlapoztam őket. Végül egy - a szívemhez nagyon közel álló - dalt kezdtem el pengetni. Little Things... Elmosolyodtam, majd elkezdtem énekelni is hozzá. 

Ezt a képet nyáron készítette Bree rólam, miközben gitároztam:

- Alice, késő van. Most már tedd el a gitárt - nyitott be anya mosolyogva.

Ránéztem az órámra. Hű, jó sokáig elvoltam itt... Elszakadtam a gitáromtól és lefeküdtem aludni. 

*pár órával később*

Reggel valami furcsa zajra ébredtem. Kinyitottam a szemem, bár a nappali fény még bántotta. Az ablakomtól jött a zaj, valaki kaviccsal dobálta. Összehúzott szemöldökkel odasétáltam és kinéztem. Amint megláttam, hogy ki áll ott, elmosolyodtam és lerohantam, hogy beengedjem...

Szereplők + néhány infó :)

Alice Wenderson

Ez vagyok én. Egy lány nagy álmokkal. Angliában élek szüleimmel amióta az eszemet tudom. A gimit már Londonban kezdtem, de Whitehavenben születtem. Nagyon szerettem itt lakni. Most 17 éves vagyok. Szeretek a barátaimmal nevetni, olvasni és írni. Eddig nem nagyon volt szerencsém a fiúkkal, bár néhányukkal jóban vagyok, de ezek csak barátságok...

Bree Madison
Bree a legjobb barátnőm. Ő is 17 éves, néhány hónappal idősebb nálam. Mindent megosztunk egymással és mindig kiállunk egymásért. Imád fényképezni, nagyon tehetséges benne. Kicsit bohókás lány. Szeretem a vörös fürtjeit birizgálni. :) Nagyon jól kiegészítjük egymást. Rendszerint egymás társaságában szoktuk eltölteni a szabadidőnket. Ilyenkor rengeteget nevetünk...

+ egy kis infó: A rólunk készült két kép tavaly télen készült, amikor úgy döntöttünk, megpróbálunk profi fotóst alakítani. Egész jól sikerült. :D

Olyan gimibe járunk, ahol télen nem kell bejárni. Tudtom szerint ez az egyetlen iskola, ahol ez így van megoldva. A tananyag annyira nem kötött és így könnyedén be van osztva az időnk. A suli inkább művészi vonalt képvisel. Ennek megfelelően egész júniusban suliba járunk, de ezt senki nem bánja annyira. A tantestület azért döntött így, mert mindenki a hóval, karácsonnyal, újévvel stb. foglalkozna tanulás helyett, így csak a nyarunk lett rövidebb. Cserébe az egész tél a miénk...

Jeremy Brender

Jeremy a legjobb fiúbarát a világon. :) Ő az, aki megért az ellenkező nemből. Ő 18 éves, de néha úgy érzem, én vagyok az idősebb közülünk. :D Vele mindent meg lehet beszélni. Sokszor megnevettet. Óvodás korunk óta jóban vagyunk, így, amikor Londonba költöztünk, nagyon szomorúak voltunk mindketten. Azóta kevesebb időt töltünk együtt, de a barátságunk a régi maradt...

One Direction

Gondolom, őket senkinek sem kell bemutatni. :D De azért... Ők egy brit/ír fiúbanda. Liam Payne, Zayn Malik, Niall Horan, Louis Tomlinson és Harry Styles a 2010-es angol X Factor-ban kerültek össze és azóta egyre nagyobb sikereket érnek el a zenei pályán...

Prológus

A tél egy varázslatos évszak. A karácsony hangulata mindenkit magával ragad. Sütemények illata lengi körül a házakat. A gyerekek izgatottan kutakodnak. Ilyenkor mindenki kicsit gyerek lehet újra.
A hó fehérsége ellensúlyozza a komor időt. A hópelyhek békésen szállingóznak  a nesztelen éjszakában... és ennyiben ki is merül. Marad az egyszerű, üres tél. Egy pontig én is ezt gondoltam... Hogy a télben ezeken kívül nincs semmi. Hogy az édes máz mögött nem rejtőzik semmi különleges. Aztán egy napon minden megváltozott...
A telet a tavasz követi. A változás. De ha megváltozik minden, akkor mi marad a régi? Az is eltűnik, amiről azt hittük örök? A szerelem. Ez is szerte foszlik a téllel együtt... vagy megmarad, mert erősebb, mint hittük? Mi történik, ha elolvad a hó? A napsugarak lassan mindent felolvasztanak és eltűnik a köd... Vajon a világot és a minket körülvevő dolgokat akkor is ugyanígy látjuk majd?
Kérdések és kétségek...
A szerelem eltűnhet? Az idő majd mindent megválaszol...