6. fejezet - Egy délután vele...

Sziasztok! :) Nagyon sajnálom, hogy csak most tudtam hozni az új részt. 

Mostanában sok minden összejött (suli, ünnepek stb.)... 

A lényeg, hogy kész a 6. fejezet. :D A következőt (reményeim szerint)

hamarosan hozom. Jó olvasást! ;) xx

- Hogy érted azt, hogy még egyszer? - kérdezte halkan.
Csak elmosolyodtam és kifújtam a levegőt. Mit szólna hozzá, ha elmondanám?...
- Öhm, ez egy hosszú történet - mondtam végül. - Nincs kedved valahol máshol meghallgatni? - kérdeztem.
- De... - bólintott, majd összehúzta magán a kabátját.
Mindketten beültünk a kocsiba. Az előbbiekből tanulva, sokkal lassabban indultam el. Olyan furcsa érzés volt, hogy itt van velem... Ő, akit csak álmomban láttam... Most meg valóságosabb minden másnál. Ezen mosolyognom kellett.
- Hová megyünk? - szólalt meg.
- Oda, ahol nem zavar minket senki, és jól lehet beszélgetni - pillantottam felé.
- Szóval nem mondod el - mosolyodott el.
- Meglepetés... - kacsintottam.
Egy darabig a főutat követtem, majd rátértem a jól ismert útra. Ahhoz a házhoz vittem, ahol tudtam, hogy most nincs senki. Ahol megannyi emlék ragad magával. Ahol annyit nevettünk. A rajongók - ha tudnának erről - 1D háznak hívnák... Mostanában nincs sok időnk ide kijönni, és ez elszomorít egy kicsit.
- Megérkeztünk - állítottam le a motort, miután leparkoltam a kerítés előtti helyen.
Mindketten kiszálltunk, majd bementünk. A fűtést feltekertem és gyorsan elkészítettem két forrócsokit. Tudtam, hogy ezzel nem lőhetek mellé, hiszen akkor is ezt itta. Ő addig körülnézett, majd visszajött a konyhába. Átmentünk a nappaliba és elfoglaltuk a  kanapét.
- Tudod, hogy ki vagyok? - kérdeztem az ajkamba harapva.
- Tudom - mosolyodott el, majd belekortyolt a forrócsokijába és kék szemeivel az enyémbe nézett.
- Hát... Én viszont nem tudom, hogy mi a te neved - mosolyodtam el én is.
- Alice Wenderson - mondta, majd alig láthatóan felsóhajtott. - Most már elmondod?
- Igen - gondoltam át a dolgokat. - A vásárban láttalak először... vagyis nem teljesen - mondtam, majd elhallgattam. - Na jó, őrültnek fogsz nézni - nevettem el magam.
- Ezek után? Nem hinném - nézett rám biztatóan mosolyogva. - Azt hiszem, be fogom tudni fogadni, amit mondani akarsz - mondta, miközben én szemeit fürkésztem. - Kíváncsivá tettél - kapta el a tekintetét.
- Szóval. Eddig nem hittem a misztikában meg a varázslattal kapcsolatos dolgokban. Mindig csak azt hittem el, amire magyarázatot tudtam találni. De az, ami ma történt... hihetetlen - mondtam. - Minden az álmommal kezdődött... - kezdtem, de elhallgattam.
Nem akartam elmesélni neki, hogy mit álmodtam. Nem tudtam hogy fogadná, így inkább csak azt mondtam el, ami kevésbé furcsa. Hogy a vásárban láttam, amikor egyedül ült. Hogy oda akartam menni hozzá, de mire visszanéztem, már nem volt ott. Hogy valami azt súgta, meg kell találnom őt. És most itt van előttem...

*Alice szemszög*

Vegyes érzelmek kavarogtak bennem. A fejemben rengeteg kérdés cikázott. Mit tenne bárki más a helyemben? Mit kellene mondanom? Nem tudtam eldönteni, hogy mit érzek. Senki sem beszélt még velem ilyen őszintén, Bree-t kivéve. Említett egy álmot, és, bár nagyon kíváncsi voltam arra, hogy ez mit jelent, nem kérdeztem rá. Ha el akarja mondani, majd elmondja...
- Ez... - töprengtem. - Tényleg hihetetlen - mondtam végül, és elmosolyodtam.
Harry arcán átfutott valami, majd lesütötte a szemét.
- De... ilyen nem létezik - gondolkodtam. - Mármint, én eddig ilyennel nem találkoztam - tártam szét a kezeimet tanácstalanul.
- Én sem, de azt hiszem, ezentúl nem nézem bolondoknak azokat, akik ilyenekkel foglalkoznak - nevette el magát.
Nevetésétől nekem is nevetnem kellett... Sok minden történt néhány óra alatt. De ez nem számított. Csak a jelenre koncentráltunk. Bár szinte nem is ismertük egymást, önfeledten tudtunk beszélgetni.
Az egyik sarokban észrevettem egy gitárt. Harry közben kivitte az idővel megüresedett bögréket. Amikor visszajött, kérdőn nézett rám.
- Tudsz gitározni? - mosolyodott el.
- Aham - bólintottam. - Kipróbálhatom? - mutattam a hangszerre.
- Persze - ült vissza a kanapára.
A kezembe vettem a gitárt és elöntött egy furcsa érzés. Mintha otthon lettem volna. A szobámban. A gitárommal. Egyedül... Visszaültem Harry mellé és játszani kezdtem. Illetve próbáltam, mivel a gitár eléggé el volt hangolódva. Behangoltam, majd lefogtam néhány akkordot. Harry közben fürkésző tekintettel nézett, szája halvány mosolyra húzódott. Felpillantottam, majd elkezdtem játszani...
Mindenféle dalt gitároztam. Harry a legtöbbet ismerte, így néha énekelt is hozzá. Egy idő után a falon lógó órára pillantottam.
- Hű, már ennyi van? - kerekedett el a szemem. - Azt hiszem, jobb lesz, ha én megyek... - álltam fel.
- Hazaviszlek - jelentette ki Harry, én közben visszatettem a gitárt.
Megmondtam a címet, majd a kocsihoz léptünk. Az autóban egyikünk sem szólalt meg. Inkább a rádiót hallgattuk. Egész gyorsan megérkeztünk. Harry leállította a motort, majd rám nézett.
- Örülök, hogy megismerhettelek - kacsintott.
- Én is - mosolyodtam el. - Kösz, hogy hazahoztál - mondtam.
- Nincs mit - biccentett, majd kiszálltam a kocsiból.
- Várj - hallottam a hangját, mire visszafordultam. - Jó éjt és... köszönöm - nézett mélyen a szemembe.
Tekintetétől zavarba jöttem és az arcom is átváltott kellemesből rózsaszínbe.
Elköszönt, majd a kocsi kerekei elindultak. Vegyes érzelemmel néztem a távolodó jármű után. Amikor bekanyarodott - ezáltal látóteremen kívülre került -, bementem a házba...

5. fejezet - *Az álmok néha valóra válnak...*

2012.12.12. *-* különleges napra különleges fejezet ;)

Ti kívántatok 12:12-kor? Ha igen, remélem, 

mindenkinek valóra válik majd... :)

Egész délelőtt a vásáron voltam. Dél körül hazamentem ebédelni. Anya felhívott, hogy vegyek pár dolgot a vásárban... Hát, pont jókor hívott, hiszen most jöttem haza onnan. Na, mindegy, majd délután megint leugrom - gondolkodtam. Leültem a laptopom elé. Jeremy fent volt Skype-on így vele beszélgettem. Összejött azzal a csajjal, aki tetszik neki. Örülök, hogy most boldog. Miután Jer kilépett, az órámra pillantottam. 14:46 van és már kezd szürkülni az ég... hát, igen, itt a tél. Az ablakomon kezdenek megjelenni reggelente a tél jelei, a hó már kezd megmaradni... Szóval tényleg viszlát Ősz! Erről eszembe jutott a nappaliba felakasztott adventi kalendáriumom. Leszaladtam és belekukkantottam a mai  zoknicskámba. Egy csomag gumicukor volt benne, leültem vele a kanapéra és azt majszolgattam egy darabig. Miután kivégeztem, felvettem a kabátomat és elindultam.

Egész nap egyedül lenni néha nem a világ legjobb dolga... ráadásul télen. Különleges egy évszak az biztos. Ellentétekkel teli: hideggel lengi körül a világot, miközben jobban összekovácsolja az embereket. Karácsony... Újév... ha ezek nem lennének, mindenki rájönne, hogy a tél nem is olyan különleges. Nincs benne semmi. Decemberben valóra válnak az álmaink - szeretnék hinni benne... de valahogy nem megy. Persze, én is szeretem ha havazik, de mindig rájövök, hogy a nyárra jobban vágyom. A nap selymes sugarai csupasz bőrömön... mit meg nem adnék most ezért! Télen csak fázom, a bőröm elveszti nyári fényét, a hajam sötétebb lesz... Én mégis - ezek ellenére - valami furcsa kötődést érzek a három hideg hónap iránt. Hogy miért? Bárcsak tudnám...
A vásár még mindig tele volt emberekkel. Az árusok kedvesen kínálták a dolgaikat. Az egész nagyon hangulatos volt - főleg így délután - , mivel a díszkivilágítást is felkapcsolták. A faházacskákat mézeskalács illata fogja körbe. Egy darabig ezekben gyönyörködve sétálgattam, majd megvettem anyának a dolgokat.

Az egyik árustól vettem egy finom sütit, majd leültem egy padra. Miközben azt falatozgattam, besötétedett. Felnéztem az égre: megint havazni kezdett. Úgy gondoltam, jobb lesz, ha most hazamegyek, mivel egyre sűrűbben hullottak a pelyhek és a sötétség mindent beborított. Kicsit vacogva értem ki a vásár forgatagból az utcára. Itt már gyérebb volt a világítás és kevesebb az ember. Néhány utcányira egy átjárón kellett áthaladnom, szerencsémre épp zöld volt. Az út közepén járhattam, amikor megcsúsztam a jégen és majdnem elestem. A csomagom a földre pottyant, így minden szanaszét hevert körülöttem. Nagyot sóhajtottam, majd megpróbáltam gyorsan összeszedni a dolgaimat. Épp lehajoltam az egyik mézeskalácsért, amikor olyan történt, amire nem számítottam...

*Harry szemszög*

A nappaliban ültem, a tévét bámulva. Igen. Bámulva, mert nem fogtam fel belőle semmit... A gondolataim a lány körül keringtek. Bár épp a kedvenc sorozatom ment, nem érdekelt. Megtalálom. Bármi az ára... újra látni fogom őt... látnom kell! Hirtelen felpattantam és felrángattam a kabátomat. Felkaptam a kocsikulcsomat a pultról, majd az autómhoz siettem. Nem figyeltem az útra, csak a gondolataimba merültem, és hagytam, hogy az autó vezessen. Egy kevésbé kivilágított utcán száguldottam. A sebességmérő egyre feljebb kúszott, de hidegen hagyott. Senki sem volt az utakon. Egy kereszteződéshez értem. Már tudtam, hova megyek. A karácsonyi vásárhoz...

Kicsit sem lassítva bekanyarodtam, a motor erősen felzúgott. Elmosolyodtam, majd újra az útra figyeltem...

És ekkor szinte megállt bennem az ütő. Az utat átszelő zebra nem volt üres. Egy lány állt ott. Az autóm hangjára ijedten felkapta a fejét, majd lehunyta a szemeit. Nem volt semmire sem idő... csak reménykedni tudtam... A fékre tapostam.

*Alice szemszög*

Egy autó a szemközti utcából szélsebesen közeledett felém. Nem volt időm gondolkodni sem... csak arra, hogy behunyjam a szemem... 

A kocsi néhány milliméterre tőlem fékezett le, majd halk puffanással a kabátomhoz ért. Közben a pulzusom az egekbe szökött és a lélegzetem is elakadt... A hirtelen beállt csöndet a szívdobogásom hangja töltötte be, amit a fülemben pumpáló vértől csak tompán hallottam... A kezeimet a jármű elejére támasztottam, majd leguggoltam és lerogytam a földre. Mindez másodpercek alatt folyt le, de mintha órák teltek volna el...

***

Az autó ajtaja hirtelen kinyílt és valaki kipattant belőle. Leguggolt mellém. Kétségbeesett tekintetét magamon éreztem.

- Ne haragudj... Nem akartam, ugye nincs semmi bajod? Akkora egy idióta vagyok! Simán elüthettelek volna - mondta  rekedten, remegő hangon.

- Semmi gond, nincs semmi bajom, én... - néztem fel rá. Nem tudtam folytatni. Egy hang sem akart kijönni a számon. Csak döbbenten néztem szemeibe... Ő is hasonlóan nézett vissza rám. Mintha minden megfagyott volna körülöttünk. Az idő, a tér. Semmi sem számított...

Hirtelen minden megváltozott. Az, amit eddig biztosnak véltem elhalványodni látszott. Csak egy valami volt az. Hogy Ő itt van mellettem... döbbenten, könnytől csillogó szemekkel... és értem aggódik. A szívem rohanó tempót diktált, bár ezt a "majdnem baleset" következményeképp fogtam fel, legbelül tudtam, hogy többről van szó... ennél sokkal többről...

*Harry szemszög*

Azok a szemek.  Ő az a lány. Felismertem. És abban a pillanatban majdnem elájultam. A lélegzetem megszakadt és csak döbbenten néztem rá. A szája megremegett, mintha mondani akart volna valamit, mégsem tette. 

Ekkor vettem észre, hogy az arcán könnycseppek gördülnek végig. Mielőtt lecsöppentek volna, gyengéden letöröltem őket. 

- Ne sírj... én... Nagyon megijesztettelek? Ne haragudj... - suttogtam.

- Semmi komoly, csak majdnem elütöttél és majdnem szívrohamot kaptam - mosolyodott el. 

Mindketten felálltunk. Ekkor két lány sikítva odarohant hozzám. Arrébb rángattak és egymás szavába vágva hadarták el, hogy autogramot és fényképet szeretnének. Most legszívesebben láthatatlanná váltam volna, de nem tehettem. Aláírtam és lefényképezkedtem velük. Rámmosolyogtak, majd elmentek. Az, hogy én vagyok Harry Styles néha a legnagyobb átok, néha meg...

*Alice szemszög*

Nem. Nem az döbbentett meg, hogy Ő Harry Styles. Hanem az, amit belül éreztem. Soha, senki nem váltotta ki ezt belőlem. Zöld szemeibe olyat láttam, mint senki máséban...

A két rajongót néztem. Csillogó szemekkel ugrálták körbe őt. 

Hirtelen nagyon egyedül éreztem magam. Ha most ott hagyná őket és ide jönne hozzám... De miért tenné? Összehúztam magamon a kabátomat, majd elindultam. El innen. El tőle. A szívem azt diktálta, forduljak vissza és maradjak ott vele, de én helyette az eszemre hallgattam...

*Harry szemszög*

Visszafordultam. A lány távolodó alakját pillantottam meg a gyér utcai fényben. 

- Ne - suttogtam. - Várj! Ne hagyj itt... még egyszer - kiáltottam utána.

Megtorpant. Lassan visszafordult, majd a szemembe nézett. Visszasétált hozzám.

- Hogy érted azt, hogy még egyszer? - kérdezte halkan.

4. fejezet - Dream

Hétfő és nincs suli. Olyan megnyugtató érzés! Reggel az órám csörgésére ébredtem, mivel elfelejtettem átállítani téliszünet üzemmódra. Anyáék már elmentek dolgozni. Lementem a konyhába reggelizni. Miközben a lekváros kiflimmel ültem az asztalnál, egy kis cetli ragadta meg a figyelmemet a pulton. Odamentem, hogy elolvassam.

Jeff apa főnöke. Elég jóban vannak, így amikor Jefféknél "buli" van anyáék mindig hivatalosak ott. Hogy mit takar a buli? Azt, hogy egy csomó felnőtt ül kiöltözve egy hosszú, kajától roskadó asztalnál és beszélgetnek, nevetnek (számomra értelmetlen vicceken), miközben pezsgőt, bort isznak... szóval nem nekem való hely.
Visszaültem az asztalhoz és befejeztem a reggelimet, majd felmentem a szobámba és felhívtam Bree-t.
- Szia, ráérsz ma? - kérdeztem.
- Szia. Sajnos nem. Apa nővérénél vagyok... csak este mehetek haza, mivel anyáék nem akarták, hogy egyedül legyek otthon - magyarázta Bree.
- Értem, semmi gond - mondtam, majd elköszöntem és letettem.
Szóval, egész nap egyedül kell lennem, mivel anyáék dolgoznak, majd Jeffékhez mennek, Bree nem ér rá, Jer meg távol van... - gondolkodtam, miközben kinéztem az ablakon.
Végül úgy döntöttem, hogy benézek a karácsonyi vásárba, így jó melegen felöltöztem, majd egy táskával a vállamon a buszmegállóhoz sétáltam...

*Harry szemszög*
- Na, fiúk mára végeztünk, elmehettek! - szólt Paul, mire mind felpattantunk és kisiettünk a stúdióból.
- Néha fárasztó Paullal ennyi időt együtt tölteni - túrt a hajába Zayn, miközben a kocsim felé sétáltunk.
- Az, de ez semmi ahhoz képest, hogy milyen éhes vagyok - fogta aggódva a hasát Niall.
- Niall, délelőtt van... reggel meg ettél - nézett rá Liam.
- Igen, de az rég volt - mondta Niall, mi csak elnevettük magunkat.
- Ha szeretnéd, beugorhatunk a vásárba - mutattam a közelben levő faházacskákra.
- Oké - mosolyodott el Niall.
Liam, Louis és Zayn összenéztek.
- Szerintem mi nem megyünk - mondta Louis a tömegre célozva.
- Hát, jó - vontam meg a vállam, majd elköszöntünk tőlük.
Tényleg sok ember volt, bár néhány lányon kívül nem jött oda senki. Mi csak sétálgattunk és élveztük a téli hangulatot. Niall meglátott egy sütiket áruló faházat, így odamentünk. Ő beállt a sorba. Egy darabig  álltam mellette, majd - mivel meguntam - körbesétáltam. A hó lassan szállingózott a szürke égből. A fákat vékony réteg fedte már. Egy darabig ezt néztem, majd visszamentem a sütishez... Niall már nem állt a sorban.
- Niall James Horan, itt hagytál? - motyogtam magam elé a fejemet csóválva, majd körbefordultam.
A tekintetem megakadt egy lányon, aki egyedül ült az egyik padnál és forrócsokit fogott a kezében. Szőke haja rakoncátlanul hullott a vállára. Valami miatt nem tudtam levenni róla a szememet... Mintha megérezte volna, hogy nézem, felém pillantott. Kék szemei végigsiklottak rajtam és a többi emberen, elmosolyodott, majd belekortyolt a forrócsokiba.
Azok a szemek... majdnem elájultam, amikor rámtört valami furcsa érzés. Mintha láttam volna már valahol... És akkor eszembe jutott az álmom. Ilyen nem létezik... vagy mégis? Ő volt az a lány az álmomban...
- Harry! - lebegtette meg Niall a kezét előttem. - Mi van, szellemet láttál? - kérdezte.
Megráztam a fejemet és ránéztem.
- Nem csak... láttam egy lányt - mondtam, majd a pad felé mutattam, de az üres volt.
- Mondtam, hogy szellemet láttál, ott nincs semmi - röhögött Niall, majd beleharapott egy nagy szendvicsbe.
- De ott volt... - néztem értetlenül. - Meg fogom keresni... valahogy - suttogtam, majd összevontam a szemöldökömet. - Miért hagytál itt?
- Bocs, csak találtam egy szendvicsárust és nem tudtam ellenállni - mutatott a kezében levő kajára.
- Jó, de szólhattál volna - vágtam zsebre a kezeimet.
Visszasétáltunk a kocsimhoz, majd elindultunk haza. Egész végig gondolkodtam...

*Alice szemszög*

~

...amikor belenéztem szemeibe, hirtelen minden megváltozott. Az, amit eddig biztosnak véltem elhalványodni látszott. Csak egy valami volt az. Hogy Ő itt van mellettem... döbbenten, könnytől csillogó szemekkel... és értem aggódik. A szívem rohanó tempót diktált, bár ezt a "majdnem baleset" következményeképp fogtam fel, legbelül tudtam, hogy többről van szó...  ennél sokkal többről...

~